Professzionális önéletrajz, motivációs levél, jártasság az interjúzásban, igényes öltözködés, megfelelő kommunikáció, marketinges alapismeretek, értékesítés, kreativitás, türelem, önbizalom, alázat…
Nagyjából ezek azok az alapok, aminek manapság szinte minden álláskeresőnek meg kell(ene) felelnie függetlenül a pozíciótól, amire jelentkezett. Ehhez még hozzátehetnénk, hogy sok helyen – ha nem is kimondva –, de elvárt, hogy ha az illető hölgy, akkor képes legyen sminkelni, és ügyesen válogassa meg a ruháit: ne legyen se túl kihívó, se túl visszafogott, tehát kellemes megjelenést nyújtson.
Természetesen vannak azok a munkakörök, amelyeknél a fentiek jogosan elvártak. De most nem ezekről szeretnék írni.
Ha a jelentkeződ nem HR-ből, PR-ból, kommunikációból vagy épp marketingből diplomázott, miért akarsz ez alapján dönteni? Ha ezek nem szükségesek a leendő munkakörében, akkor felejtsük el őket. Ha nem sales-es lesz, hanem háttérdolgozó, akkor miért kellene jó kommunikációs képességgel rendelkeznie? Csak mert? Mert kellemesebb vele majd dolgozni? Ha egyedül ül majd egy irodában, vagy raktárban dolgozik, netán csak írásban kommunikál majd az ügyfelekkel, miért baj, ha magának való, esetleg észre sem lehet venni? Az pont megfelelő, nem igaz?
Ha HR területre veszed fel, akkor mutassa be, hogy ügyes HR-es, szakmabeli: írjon tökéletes önéletrajzot, kápráztasson el a motivációs levelével, válaszolja meg precízen a feltett kérdéseid, stb. Ha értékesítőt keresel, akkor legyen nyugodtan „nagyhangú”, sőt. Ha személyes ügyfélszolgálaton lesz, akkor igenis várd el, hogy meg merjen szólítani, magabiztos legyen a stílusa, türelmes legyen. Ha recepcióst keresel, aki napi szinten fog ügyfelekkel, vendégekkel foglalkozni, akkor várd el nyugodtan, hogy kellemes legyen a megjelenése és a modora.
Bizonyára sok szakmabelinek ez evidens, de tapasztalataim szerint legalább ilyen soknak nem az: csakis kizárólag azzal foglalkozz, és azt számítsd előnynek, ami számít. A többi – még ha abban kiemelkedően rossz is – nem érdekes. Ne is figyelj rá. Sőt, akár előnyként vedd, ha azok nem erősségei. Hiszen például egy „csapatjátékos”, aki folyamatosan egyedül lesz a munkaterületén, hamar belebolondul abba, hogy nincs körülötte csapat.
Persze jól hangzik, hogy a Tökéletes Jelöltet találd meg és vedd fel. Olvasom olykor ezeket HR-cégektől is. De ne legyenek illúzióid: ha valaki túl tökéletes egy pozícióra, az előbb-utóbb találni fog egy „tökéletesebb” munkakört vagy egy tökéletesebb céget. És teljesen igaza is lesz.
Annak idején jelentkeztem egy céghez „tanácsadó” (értékesítő) pozícióba. Rendkívül sok dolgot vártak el a jelölttől. Kezdve a jó kommunikációs képességtől, a megfelelő megjelenéstől, a komolyabb értékesítői múlton át… szinte mindent. Nagyjából másfél héten belül (még a belső képzések alatt) kiderült, hogy ez egy 8 órás bolti eladói munka. Még csak nem is állásnak vagy pozíciónak hívnám, mert az azt sugallná, hogy ez egy ennél komolyabb valami. Nem. A kollégák pakoltak, kasszáztak, takarítottak… pontosan azokat csinálták, amiket egy olyan szintű tanácsadó / értékesítő ember, akit kerestek, nem fog. Mindemellett persze jókora (egyébként teljesíthetetlen) elvárások társultak mindehhez, olyan számok, kvóták, amelyeket a régi kollégák sem tudtak hozni.
Tehát: keress reálisan, ne a tökéleteset, hanem azt, aki szeretné azt az adott munkakört, megfelelően ért hozzá (vagy ha olyan a pozíció, akkor képes megtanulni azt), el fogja tudni látni, és elégedett lesz vele. Akkor eséllyel nem fogja otthagyni, és – idő előtt – jobbat keresni, és pont olyan személy lesz ott, akinek kell lennie. Se több, se kevesebb.
Forrás: HRBLOG.hu