Menü Bezárás

Munka és tanulás egyensúlya

Hogyan tudunk egyensúlyt teremteni a munka és a tanulás között úgy, hogy mindkét területen jól teljesítünk?

Manapság egyre többen teszik fel a kérdést, pedig pár évtizeddel ezelőtt ez még lehetetlennek bizonyult. Legtöbbször ugyanis az emberek arra voltak kényszerítve, hogy válasszanak jelenlegi munkahelyük és az egyetem között. A XXI. század azonban olyan változásokat hozott életünkbe, amelyek lehetővé teszik azt, hogy munkahelyünk megtartása mellett is tudunk képzéseken részt venni. Ma már sok egyetemista vállal munkát tanulmányaik során, de az sem ritka, hogy munkahelyi elvárásként vesznek részt egyre többen felnőttképzésben. Akár online, vagy jelenléti oktatásban bővítjük ismereteinket, az egyensúly megtalálása és fenntartása elengedhetetlen.
Íme tehát pár tipp, melyek segíthetnek nekünk:

Vissza a munkába! – szabadság utáni munkavégzés

Hogyan térjünk vissza a munkába szabadság után?

Ez a kérdés sokak számára felmerülhet egy hosszú hétvége, vagy egy kivett szabadság utáni első napon. Újra belelendülni a munkába egy pihentető időszak után nem a legegyszerűbb feladat, főleg ha közben rengeteg fontos feladat, határidő és még meg nem válaszolt kérdés gyűlt össze. A munkarendbe való visszatérés ezért könnyen stresszt idézhet elő, hiszen úgy érezzük, hogy a korábban eltöltött idő kárba veszett, és máris újra túlterheltek vagyunk, ami elől ismételten menekülni szeretnénk. Ebben a cikkben megpróbálunk pár olyan tanácsot adni, amelyeket figyelembe véve könnyebben tudunk visszarázódni a mindennapokba.