Menü Bezárás

A jó motivációs levél titka

Bizonyos pozíciókhoz a cégek külön kérhetik a motivációs levél csatolását pályázati anyagunkhoz, de akkor is érdemes egy jól elkészített motivációs levelet a „fiókban” tartani, ha erre nem irányul külön kérés. De mi is a célja egy motivációs levélnek?

Első és legfontosabb célunk, hogy nem vázlatpontokba szedve kiegészíthessük a szakmai önéletrajzunkat. Leírhatunk magunkról minden olyan plusz és releváns információt, ami szerintünk a pozíció betöltéséhez elengedhetetlen pluszt jelenthet. Lényegében feltárhatjuk a szakmai felsorolás mögötti én-t, személyiségjegyeinket, melyek ugyanolyan fontosak lehetnek, mint szakmai tapasztalataink. Másik nem titkolt szándékunk pedig, hogy sikerrel pályázzunk a meghirdetett pozícióra.

Több időt vesz ugyan igénybe, de érdemes nem egy „mindenre jó” motivációs levéllel turnéznunk – szabjuk a cég, a megpályázott pozíció képére. Ebben az esetben is fontos a mértékletesség, ne engedjük túl bő lére a motivációs levelünket, fél-egy oldalnyi terjedelem éppen elég. Írhatunk magunkról egy rövid összefoglaló bemutatkozást, hogy miért pályáztunk az adott pozícióra, miért felelnénk meg a betöltésére. Feladatunk nem az önéletrajzunk szöveges kifejtése, hanem a kiegészítése: ne duplikáljunk, csak a pozíció betöltéséhez szükséges pontokat mondjuk el bővebben.

Alaki szempontból fontos figyelembe vennünk, hogy egy levelet írunk; legyen tehát megszólítottja, használjuk a hármas tagolást, majd a levelet zárva köszönjünk el, tüntessük fel újra elérhetőségeink. Ha nem bízunk magunkban, és a helyesírás-ellenőrzőben, ne szégyelljük megmutatni egy helyesen írni jól tudó ismerősünknek, hiszen ez is segíthet a jó benyomás elmélyítésében.