Menü Bezárás

Uniós iránymutatás a munkahelyre való biztonságos visszatéréshez

Az uniós országok a munkába való fokozatos visszatérés mellett teszik le a voksuk a koronavírus után, így sok munkáltatót foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan biztosítható a munkavállalók egészséges és biztonsága a visszatéréskor. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség kiadott egy iránymutatást, amit érdemes lehet követni a témában.

Kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a munkavállalók biztonságos és egészséges körülmények között tudjanak visszatérni a munkahelyükre. Az iránymutatás több területet is lefed:

  • kockázatértékelés és megfelelő intézkedések,
  • a munkavállalók bevonása,
  • a beteg munkavállalók gondozása,
  • tervezés és tanulás a jövőre tekintettel,
  • folyamatos tájékozottság,
  • tájékoztatás az ágazatok és foglalkozások számára.

Ha a szociális érintkezés korlátozására vonatkozó intézkedéseknek köszönhetően kellő mértékben csökken a koronavírus terjedésének aránya, a nemzeti közigazgatások engedélyezik a munkatevékenységek fokozatos újrakezdését. Ezt lépésről lépésre kell elképzelni, tehát első körben az egészségvédelem és a gazdaság szempontjából alapvető fontosságú munkahelyek, utolsó lépésként pedig az otthonról is hatékonyan elvégezhető ágazatok indulhatnak újra.

Ez a válság mind a munkavállalók, mind pedig a munkaadók számára komoly kihívásokat támasztott. Sokaknak rövid idő alatt kellett teljesen új gyakorlatokat bevezetniük, de sok munkavállaló és munkaadó kényszerült arra, hogy felfüggesszék a munkájukat, illetve az üzleti tevékenységüket. A most közölt dokumentum gyakorlati támogatást adhat a munkahelyre való biztonságos visszatéréshez, illetve a koronavírus terjedésének megfékezéséhez.

A leírást végig olvasva végig tudunk menni azon, hogy milyen kritériumoknak érdemes megfelelni, mit kell átgondolnia a munkaadónak ahhoz, hogy egészséges és biztonságos környezetet tudjon biztosítani a munkavállalók számára:

  • koronavírusnak való kitettség minimalizálása
  • átgondolt egészségvédelmi terv felépítése
  • a magas arányú távollétek megfelelő kezelése
  • otthonról dolgozó munkavállalók kezelése
  • munkavállalók bevonása
  • betegségen átesett munkavállalókról való gondoskodás
  • tervezés és ismeretszerzés a jövővel kapcsolatban

Bővebb információt itt kaphatunk, ezen a hivatkozáson keresztül többek között ágazatspecifikus tanácsokhoz is hozzájuthatunk.